Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2011.10.22

200 éve született Liszt Ferenc

Ma ünnepeljük a XIX. század egyik legjelentősebb romantikus zeneszerzőjének, minden idők egyik legnagyobb zongoraművészének, Liszt Ferenc (Doborján, 1811. október 22. – Bayreuth, 1886. július 31.) születésének 200. évfordulóját. 1811-et különleges évnek tartották, hónapokon át egy üstökös fénycsóvája volt látható az égen, melynek különös jelentőséget tulajdonítottak. Egy cigányasszony azt jósolta Liszt Ferenc édesanyjának, hogy zsenit, nagy embert fog szülni…

Apja, Liszt Ádám, Esterházy herceg uradalmi hivatalnoka, korán felismerte fiának kivételes zenei tehetségét, és minden lehetőséget megragadott kibontakoztatására. Liszt kilenc éves korában már nyilvánosság előtt zongorázott Sopronban és Pozsonyban, majd hamarosan műpártoló főurak támogatásával Bécsben folytathatta tanulmányait Czerny és Salieri tanítványaként. 1822. december 1-jén mutatkozott be az osztrák fővárosban. Nagy feltűnést keltő első bécsi koncertjén az akkor 11 éves művészre még Beethoven is felfigyelt. Itt jelent meg nyomtatásban első műve, variációi ugyanarra a Diabelli-témára (keringőre), amelyekre Beethoven híres zongoraművét írta. Az ifjú Liszt bécsi szereplését követően négy nagysikerű pesti, illetve budai koncertje után 1823 őszén atyjával Franciaországba utazott, és az európai művészeti élet központjába, Párizsba költözött.

liszt-kaulbach-festmenye.jpg

Felvételét a párizsi Conservatoire-ba Cherubini, az intézmény vezetője gátolta meg, így Bécsben maradt, ahol zeneelméletet és ellenpontot tanult magánúton, közben hangversenykörútra indult. Londoni bemutatkozását számos újabb meghívás követte Franciaországba, Svájcba, majd ismét Angliába. Műsorán többnyire a népszerű operákra írt ábrándok, parafrázisok szerepeltek. 1827-ben egy időre a francia fővárosban telepedett le, ahol a társasági élet ünnepelt hőse lett, tehetségének köszönhetően. Itt ismerkedett meg Chopinnal, akitől eltanulta a zongorajáték árnyalatait, valamint Berliozzal, akitől a zenekari nyelvet és a programzene új vívmányait sajátította el. Az 1830-as évek végén újabb hangversenykörutakra indult, bejárta egész Európát, Portugáliától Oroszországig. 1835-ben a genfi konzervatórium tanára lett. Az 1838-as pesti árvízkatasztrófa károsultjait Bécsben rendezett hangversenyeinek jövedelmével támogatta. Ugyanilyen bőkezűen járult hozzá néhány évvel később a bonni Beethoven-emlékmű létrehozásához. Az oroszországi hangversenykörutak során megismerkedett az orosz komponisták művészetével és szerelmével, Carolyne von Wittgenstein hercegnővel, aki a későbbiekben közreműködött irodalmi munkásságában. A negyvenes évek elején Weimarban az udvari színház karmestere lett, itt népszerűsítette és vezényelte kortársai műveit, valamint tanította a kontinens minden sarkából érkező pályakezdő muzsikusokat és komponistákat. Liszt élete utolsó évtizedeit Weimar, Róma és Budapest között osztotta meg. A budapesti Zeneakadémia első éveiben készséggel segítette a magyar zenekultúra újonnan kialakuló központját, és vállalta, hogy az év néhány hónapjában itt tanítson.

Liszt rendkívül termékeny zeneszerző volt. Műveinek nagy részét zongorára komponálta, ezekzömének eljátszásához rendkívüli technikai tudás szükséges. Alkotásainak viszonylagos ismeretlensége azzal magyarázható, hogy Liszt rengeteg darabot komponált: mintegy 400 eredeti művének zöme virtuóz zongoramű, szimfónia, szimfonikus költemény, mise. Összesen kb. 1400 művet komponált (beleszámolva eredeti műveit, átiratait stb.), mellyel minden idők egyik legtermékenyebb zeneszerzője. A programzene lelkes támogatója volt. Zenei átiratokkal is foglalkozott, és a legbonyolultabb zenekari művekkel is megbirkózott, mint például Beethoven szimfóniái. Művei a világ minden részén elmaradhatatlan elemei a koncertprogramoknak. Zenei munkássága mellett Liszt rengeteg esszét írt különböző témákról: zeneszerzők társadalmi helyzete, műelemzések stb.

christus-oratorium.jpg

 

Magyar vonatkozású művei 

Liszt számára sokféle identitás lehetősége állt nyitva: a magyar királysághoz tartozó területén született, anyanyelve német, a műveltsége francia volt; kora gyermekéveiben került külföldre, Pozsonyban is, Párizsban is tanult, nemzetközi karriert futott be. A magyarsághoz való tartozás mellett döntött, hovatartozása mind tudatosabbá vált benne. Már a diadalmas 1838-as bécsi koncertsorozata alatt magyar viseletben készíttetett képet magáról. Hazafias érzelmeinek zenei kifejezést adott a 1854-ben írt Hungária című szimfonikus költeményében és az első Magyar Rapszódiában 1851-ben. A cigánymuzsikát magyar népdalkincsnek tekintette. Liszt nemzeti érzelmű művei között szerepelnek továbbá olyan fontos kompozíciók is, mint a Szent Erzsébet legendája című oratórium (1857–1862), a Koronázási mise (1867), valamint a Magyar történelmi arcképek.