Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2009.10.27

Kazinczy-évforduló

Kép

Kazinczy Lajos (Széphalom, 1820. okt. 20.Arad, 1849. okt. 25.): honvéd tábornok, Kazinczy Ferenc legkisebb fia. A tullni utásziskolát végezte, majd a 9. huszárezredben szolgált hadnagyi rangban. 1847-ben kilépett a hadseregből. A honvédség felállításakor, 1848. jún.-ban az I. utász-zászlóaljba lépett. 1849. jan.-ban Klapka György hadtestében alezredesi rangban hadosztályparancsnok lett. 1849 áprilisában a Felső-Tisza vidéki „északkeleti” hadtest parancsnoka, tábornok. Júliusban Görgeyvel kellett volna egyesülnie, de az orosz hadak ebben megakadályozták. Így Erdélybe szorult, s augusztus 25-én Zsibón letette a fegyvert. A császári haditörvényszék halálra ítélte, s főbelőtték.

Kép

A Magyar nép című kolozsvári hetilap felvétele 1931-ből. A ház ma már nincs meg, a telek bejáratánál emléktábla jelöli a szülőház helyét Érsemjénben (Románia). 

 

Kép

Kazinczy Ferenc mellszobra Érsemjénben, melyet Fráter Lóránd „nótáskapitány” állíttatott 1907-ben.

 

Kép

Kazinczy Ferenc (Érsemjén /ma Románia/, 1759. okt. 27.Széphalom, 1831. aug. 22.): író, a magyar irodalom és a nyelvújítás vezéralakja. 1769–79-ben a sárospataki kollégiumban tanult, majd Kassán, Eperjesen és Pesten joggyakorlatot folytatott. Már ekkor kapcsolatba került a szabadkőművességgel és 1784-től tagja lett a szervezetnek. 1784-től Kassán lakott, kinevezték Abaúj vármegye aljegyzőjévé, 1786-tól mint a kassai tankerület elemi iskoláinak felügyelője szolgálta II. József felvilágosodott szellemű iskolapolitikáját. 1788-ban Batsányi és Baróti Szabó társaságában megindította az első magyar irodalmi folyóiratot, a Magyar Museumot, majd Batsányitól elfordulva 1790-ben külön folyóiratot adott ki, az Orpheust. A kezdet nehézségeivel küzdő magyar színészet támogatására Shakespeare-, Lessing-, Molière-darabokat fordított magyarra. 1791-ben, mikor állását elvesztette, Regmecre, birtokára költözött gazdálkodni. 1794-ben csatlakozott a magyar jakobinus mozgalomhoz. Emiatt ez év decemberében letartóztatták, 1795. májusában halálra ítélték, majd királyi kegyelem az ítéletet bizonytalan ideig tartó várfogságra módosította. Spielbergben, Obrovicon, Kufsteinben és Munkácson raboskodott. Ezt az időt később Fogságom naplója címmel örökítette meg (csak halála után száz évvel jelent meg). 1801-ben kiszabadult, Regmecen, 1804-től Érsemjénben, 1806-tól az általa Széphalomnak nevezett Bányácskán gazdálkodott. 1804-ben feleségül vette gróf Török Sophiet. Kiszabadulása után a nyelvújítás mezején, az irodalmi élet megszervezésével a politikai és társadalmi haladásért harcolt. Minden régi és kezdő írót felkeresett leveleivel, tanácsaival, buzdításaival; levelezése pótolta a hiányzó irodalmi folyóiratot. Hamarosan az irodalom vezére lett. Fontos célja a nyelv megreformálása, csinosítása, ezért küzdött a Poétai epistola Vitkovics Mihály barátomhoz (Buda, 1811) és a Tövisek és virágok (Sárospatak, 1811) c. köteteiben. A nyelvújítási harcot Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél (1819) c. értekezése zárta le az új irány sikerével. Élete végén nehéz körülmények között élt, adósságok szorongatták. Ezért Zemplén vármegye levéltárában írnokságot vállalt. 1828-ban jelent meg legjobb műve: önéletrajza, a Pályám emlékezete. 1831-ben Pannonhalmára utazott, útja leírását ki is adta (Kazinczy útja Pannonhalmára…). Pár hónappal később kolerában meghalt.